"A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének (angolban: A férjnek teljesítenie kell kötelességét felesége felé, és hasonlóan, a feleségnek is a férje felé)." (1Korinthus 7:3)
Vannak, akik azt gondolják, hogy a Biblia semmi jót nem tud mondani a szexről, mintha Istent csak az érdekelné, hogy megmondja, hogy mikor és kivel ne csináljuk. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Bibliának rengeteg mondanivalója van a szexről és arról az áldásról, amit a szex jelenthet mind a férj, mind a feleség számára. Még az ezzel kapcsolatos megszorítások és korlátozások is Isten eszközei arra, hogy szexuális életünk minőségét olyan szinten tartsa, ami messze felülmúlja a tévében és mozikban nyomatott élményekét. A keresztény házasságban a romantika arra adatott, hogy fejlődjön és virágozzon. Elvégre Isten teremtette ezt is. Mindez része annak, hogy megünnepeljük azt, amit Isten adott, azáltal, hogy eggyé válunk a társunkkal, mindeközben pedig a tisztaságra és a szentségre is törekszünk. S amikor ez történik, Isten gyönyörködik bennünk. Az Énekek Énekét például ugyan gyakran félreértik, és vannak, akik úgy gondolják, hogy semmi több, csupán egy allegória Istennek az Ő népe iránt érzett szenvedélyes szeretetéről, igazából ez egy gyönyörű szerelmi történet. Ez az ének költői részletességgel mutatja be a férj és feleség közti szexuális aktusokat, és elmondja azt is, hogyan reagálnak ezek a szerelmesek egymás közeledésére. Kiderül belőle, hogy a szexuális téren megélt őszinteség és összhang egy magabiztos szerelmi életet eredményez.
Való igaz, hogy a szex a házas élet csupán egy megnyilvánulási területe. Az idő múlásával azonban az egyikőtök valószínűleg jobban fogja értékelni a jelentőségét, mint a másik. Ennek következtében egységetek természete - mint férj és feleség egységéé - egyfajta fenyegetettséget és veszélyt fog átélni. De újra mondom, a házasság bibliai alapjai eredetileg Ádám és Éva teremtésében nyilvánultak meg. A nőt Isten azért alkotta meg, hogy "hozzáillő segítőtárs" (1Mózes 2:18) legyen a férje számára. Kapcsolatuk egysége és fizikai testeik egyesülése olyan erős volt, hogy az Ige azt mondja: "egy testté" lettek (1Mózes 2:24) (sőt: az angolban és a héberben még erősebb: "egy hússá" lettek). Ugyanez az egység az egyik ismertetőjegye minden házasságnak. A szerelem megnyilvánulásai közben olyan módon összeforrasztjuk a szívünket a társunkéval, amihez a kommunikáció egyetlen más formája sem ér fel. Ezért mondja az írás, hogy "tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy" (Zsidó 13:4). Ugyanezt az élményt és megtapasztalást senki mással nem oszthatjuk meg! Mi, emberek azonban gyengék vagyunk, és amikor ez a jogos szükséglet nem elégül ki - amikor társunk önzésnek és követelőzésnek tartja - a szívünk hajlik rá, hogy eltávolodjon a házasságtól, és engedjen a kísértésnek, hogy ezt a vágyakozást valahol máshol, valami más módon elégítse ki. Ennek a hajlamnak a kivédése érdekében Isten a házasságot az "egy test" mentalitással hozta létre. "A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége" (1Korinthus 7:4).
A szexet nem lehet alkudozás tárgyává tenni. Nem olyasmiről van szó, aminek visszatartását Isten következmények nélkül megengedné. Habár bizonyára vissza lehet élni ezzel az Isten által kigondolt tervvel, a házasság lényege mégis az, hogy odaadjuk magunkat egymásnak a másik szükségleteinek kielégítése érdekében. A szex egy Isten-adta lehetőség ennek megvalósítására.
Tehát "ne fosszátok meg egymást" - figyelmeztet a Biblia -"hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a böjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok" (1Korinthus 7:5). Te vagy az a kizárólagos személy akit Isten arra hívott el és jelölt ki, hogy kielégítsd társad szexuális igényeit. Ha megengeded, hogy ezen a területen eltávolodjatok egymástól, vagy hagyod, hogy áporodottság telepedjen rá, akkor megfosztod a társadat valamitől, ami jogosan (és kizárólagosan) őt illeti meg. Ha a társad tudomására hozod - szavakkal, tettekkel vagy éppen tétlenséggel - hogy a szexnek semmivel sem kellene többnek lennie, mint amennyihez neked kedved van, akkor ellopod tőle a megbecsültség és szeretettség érzését, ami a Biblia szerint viszont igenis megilleti. Ezzel megszeged a házasság "egy test" egységét. Tehát akár úgy érzékeled, hogy te vagy az, akit megfosztanak, vagy kész vagy beismerni, hogy te vagy, aki megfosztod a társadat, tudd, hogy Isten terve az, hogy közös nevezőre és egyetértésre jussatok. De tudd azt is hogy duzzogással, veszekedésekkel vagy követelőzésekkel nem lehet oda eljutni. A szeretet az egyetlen módja annak, hogy szerelmes szövetségetek is helyreálljon egymás között.
Mindazok, amiket a Merj szeretni! kihívásai kiváltanak benned - türelem, kedvesség, önzetlenség, figyelmesség, oltalmazás, tisztelet, megbocsátás - hozzá fog járulni szexuális intimitásotok megújulásához. Amikor Krisztus szeretete a házasságotok alapja, akkor barátságotok és szexuális kapcsolatotok erejét olyan szinten lesztek képesek élvezni, amit ez a világ soha nem ismerhet meg. "Mert áron vétettetek meg" - jelentette ki Isten (1Korinthus 6:20). Ő rád árasztotta szeretetét és a végsőkig elment, hogy bevonjon oda, ahol már kívánod Őt. Most rajtad a sor, hogy megfizesd a szeretet árát, hogy megnyerd a társad szívét. Ha megteszed, élvezni fogod azt a tiszta gyönyörűséget, ami árad, amikor megfelelő indítékból szeretkeztek. Ha pedig mindez még nem elég, arra is lehetőséged lesz, hogy megdicsőítsd Istent a testedben (1Korinthus 6:20). Mennyire gyönyörűséges ez!
MAI FELADAT
HA LEHETSÉGES, PRÓBÁLJ MEG SZEXUÁLISAN KÖZELEDNI FÉRJEDHEZ VAGY FELESÉGEDHEZ A MAI NAPON! EZT OLYAN MÓDON TEDD, HOGY KÖZBEN TISZTELETBEN TARTOD MINDAZT, AMIT A TÁRSAD KORÁBBAN ARRÓL MONDOTT (VAGY CSAK BURKOLTAN CÉLZOTT RÁ), HOGY SZEXUÁLISAN MIRE VAN SZÜKSÉGE RÉSZEDRŐL. KÉRD ISTENT, HOGY TEGYE EZT ÉLVEZETESSÉ MINDKETTŐTÖK SZÁMÁRA, ÉS LEGYEN AZ EGYRE NÖVEKVŐ INTIMITÁSOTOK ÖSVÉNYÉVÉ.
"Mily szép vagy, és mily kedves, gyönyörűséges szerelmem!" (Énekek éneke 7:6)
Forrás: Stephen & Alex Kendrick Merj szeretni! című kiadványa
|