"És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1 János 2:17)
Ádám és Éva az Édenkertben mindent megkapott, amire szükségük volt. Közösségben voltak Istennel, és intim viszonyban egymással. De miután a kígyó rászedte Évát, ő észrevette a tiltott gyümölcsöt, és elkezdett vágyakozni utána. Nem sokkal később Ádám is társult felesége kívánkozásaihoz, és Isten parancsa ellenére mindketten ettek. így megy ez. A kívánság a szemen keresztül a szívbe hatol, majd cselekvés lesz belőle. Ezt követi a szégyen és bánkódás. Mi szintén rendelkezünk mindazzal, ami egy teljes, gyümölcsöző és gyarapodó élethez szükséges. "Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit" (1Timótheus 6:7). A Biblia azonban tovább megy, és azt mondja, hogy ha rendelkezünk az alapvető élelemmel és ruházattal, akkor legyünk "megelégedettek". Jézus pedig megígérte, hogy ebben a két dologban Isten gyermekei soha nem fognak hiányt szenvedni (Máté 6:25-33). Isten áldásai azonban messze meghaladják ezeket az alapvető szükségleteket, úgyhogy határozottan kijelenthetjük, hogy nincs hiányunk semmiben. Ádámhoz és Évához hasonlóan mi mégis többet szeretnénk. Tehát szemünket és szívünket a világi gyönyörök hajszolására adjuk. Megpróbálunk jogos és normális szükségleteket abnormális módon kielégíteni.
Sokan a szexuális kielégülést egy másik személytől, vagy pornográf alkotásoktól várják, melyeket úgy készítettek, hogy egy valós személy érzetét keltsék. Megnézzük, aztán bámuljuk, majd fantáziálni kezdünk. Megpróbáljuk ugyan diszkréten tenni, de igazából alig tudjuk elfordítani a tekintetünket róla. És mihelyt a szemünket foglyul ejtette a kíváncsiság, már a szívünk is belegabalyodott a dologba. Azután elkezdünk a kívánságaink szerint cselekedni. Kívánkozhatunk anyagi javak, vagy hatalom, vagy gőgös célok után is. Meglátjuk, hogy mije van a másiknak, és magunknak akarjuk. Becsapott szívünk ezt suttogja: "ha az a valami az enyém lenne, akkor boldog lehetnék". Aztán meghozzuk a döntést, hogy megszerezzük. "Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik" (1Timóteus 6:9). A ilyenfajta (érzéki, testi) kívánság a szeretet ellentéte. Azt jelenti, hogy a szívedet és vágyaidat átadod valamilyen tiltott dolognak. Egy hívő számára pedig ez az első lépés, hogy eltávolodjon az Úrral és a másokkal való kapcsolatától. Mégpedig azért, mert kívánságod tárgyai - legyen az egy fiatal munkatársad, vagy valamelyik színésznő, vagy egy százmilliós luxusvilla, esetleg egy sportkocsi - mind-mind egy hazugság kezdetét jelentik. Ez a személy vagy tárgy, amelyik látszólag valódi megelégedést ígér, inkább olyan, mint a betöltetlen vágyak feneketlen kútja.
A kívánság mindig még több kívánságot szül. "Honnét vannak háborúk és harcok közöttetek? Nem onnan-é a ti gerjedelmeitekből (angolban: vágyódásaitokból), amelyek a ti tagjaitokban vitézkednek?" (Jakab 4:1). A testi sóvárgás miatt elégedetlen leszel a férjeddel vagy a feleségeddel. Ez haragot szül, megdermeszti a szíveket, és tönkreteszi a házasságokat. Ahelyett, hogy beteljesítene, kiüresedéshez vezet. Itt az ideje, hogy annak nevezzük a kívánságot, az érzéki vágyat, ami valójában: egy félresiklott szomjúhozás a megelégedésre, amit azonban csupán Isten képes megadni. A kívánság olyan, akár egy jelzőlámpa szíved műszerfalán, ami arra a tényre figyelmeztet, hogy nem engeded, hogy Isten szeretete betöltsön téged. Amikor a szemed és a szíved Istenre irányulnak, a cselekedeteid következménye tartós öröm, nem pedig a bánkódás és a kárhoztatás végtelen körforgása lesz. "Az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, annak megismerése által (angolban: annak valódi megismerése által), aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon" (2Péter i:3-4).
Eleged van már a testi kívánságok hazugságaiból? Torkig vagy már attól, hogy azt hiszed, hogy a tiltott örömök képesek tartós boldogságot és megelégedést hozni? Akkor kezdd el szemedet Isten Igéjére függeszteni! Engedd meg, hogy a békességről és a szabadságról szóló ígéretei behatoljanak a szívedbe! Fogadd be naponta az Ő feltétlen szeretetét, amelynek már bizonyságát adta a kereszten. Igyekezz hálásnak lenni mindenért, amit eddig már megkaptál Istentől, és ne elégedetlenkedj! Azt fogod találni, hogy annyira betölt és megelégít az, amit Ő nyújt, hogy soha többé nem éhezel majd arra a moslékra, amit a kívánság tud nyújtani neked. Közben pedig fordítsd tekintetedet és szívedet újra a hitvesed felé! "Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének. Az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen. Es miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek? Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit ő rendeli" (Példabeszédek 5:18-21). "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete" (1jános 2:15). Az érzéki dolgok kívánása a legjobb, amit ez a világ kínálhat neked, de a szeretet a világon a legjobb életet kínálja számodra.
MAI FELADAT
SZÁMOLJ LE VELE MOST! AZONOSÍTS BE MINDEN (ÉRZÉKI, TESTI) KÍVÁNSÁGOT AZ ÉLETEDBEN ÉS SZABADULJ MEG TŐLÜK! VEGYÉL SZÁMBA MINDEN EGYES HAZUGSÁGOT, AMIT A TILTOTT GYÖNYÖRÖK HAJSZOLÁSA KÖZBEN BENYELTÉL ÉS UTASÍTSD EL AZOKAT! NEM ENGEDHETED MEG, HOGY A HAMIS VÁGYAKOZÁS OTT ÉLHESSEN EGY HÁTSÓ SZOBÁBAN. MEG KELL ÖLNÖD, EL KELL PUSZTÍTANOD - MÉG MA - HOGY HELYÉBE ISTEN BIZTOS ÉS CSALHATATLAN ÍGÉRETEI KERÜLJENEK ÉS EGY OLYAN SZÍV, AMI CSORDULTIG VAN AZ Ő TÖKÉLETES SZERETETEVEL.
[Cselekedvén] mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja." (1Péter 2:16)
Forrás: Stephen & Alex Kendrick Merj szeretni! című kiadványa
|