Ralf az élet vándora volt. Születése óta úgy tekintett életére, mint egy különleges utazásra. Számtalan helyen megfordult már, és utazásai során sokféle emberrel találkozott. Evett a szeretet asztaláról, ivott a harag és a keserűség poharából, belekóstolt a megaláztatás citromába, sétált a küzdelmek létráján, és még sok minden mást is kipróbált, mint aki kutat valami után, de nem leli. Keresgélt az emberekben, a különféle élethelyzetekben, és még saját magában is.
Nem igazán tudott erről a valamiről pontos leírást adni, de azt hiszem, a megelégedettség, az öröm, a jóság, a hit és a szeretet keverékére gondolt. Éppen ezért elnevezte azt a valamit Értékeknek.
Elhatározta, hogy életét arra teszi fel, hogy ezen Értékek után kutasson. Meggyőződéssel volt afelől, hogy minden emberben ott vannak, és ő addig fogja keresni, míg meg nem találja azokat.
Magában éveken át hiába kutatta, csak olyan dolgokra bukkant, amelyek egy-egy rosszul végződött utazása során sebeket ejtettek rajta. Hosszú évekig hagyta őket porosodni szívének egyik legtitkosabban őrzött fiókjában. Egyre több ilyen fiókja telt meg olyan dolgokkal, amelyeket inkább értéktelen lomoknak hívott, mintsem Értékeknek. Ám annak ellenére, hogy nem voltak értékesek, gondosan őrizgette és halmozgatta őket. Úgy hiszem, szüksége lett volna egy lomtalanításra.
Ralf szerint azonban a vándor élethez sokszor hozzátartozik, hogy olyan zsákutcákba botlik bele a zarándok, ahonnét úgy érzi nincs kiút. Az utazás alapvetően a küzdésről szól, csak az a vándor érheti el életének úti célját, aki nem adja fel, és jól veszi az akadályokat. De a küzdésben is kell lenni valaminek, ami nem csupán egy emberi erőlködés, hanem ennél sokkal több.

Ralf útjai során számos zsákutcába tévedt, ahonnét nehezen találta meg a kimenekülési útvonalat, de mindig hitte, hogy létezik.
Utazásai alkalmával sokszor szembe találkozott megvetéssel, bántással, és a batyuja, melyet cipelt egyre nehezebbnek tűnt számára. Ám Ralf vándor nem adta fel. A legszörnyűbb pillanataiban is az Értékeket kereste! Mindenkiben, aki valaha is bántotta, vagy épp fordítva, kedves volt vele, mindig az általa elképzelt Értékek után kutatott.
Többször is feltette magában a nagy kérdést, hogy vajon életének van e egyáltalán értelme, vagy csak úgy ide oda sodródik egyik helyről a másikra, aztán egyszer csak kifogy az út a lába alól.
Amikor úgy érezte, már nem bírja tovább, megpihent vándorlásaiban, hogy próbáljon erőt meríteni, útja folytatásához. Sokszor kívánt szárnyakat, hogy úgy repülhessen, mint egy madárka, hogy az akadályokkal teli útszakaszokon gyorsabban átjuthasson.
Hátizsákjának súlya vállára nehezedett, melytől többször is szeretett volna megszabadulni, de senki nem ajánlotta fel neki, hogy viszi helyette. Igaz ugyan, hogy soha senkitől nem is mert volna ekkora szívességet kérni.
Aztán egyszer egy vándorútja során olyan helyre bukkant, ahol megváltozott az élete. Ezt a helyet az emberek csak úgy hívták egymás között, hogy a Megváltás szigete.
Akikkel itt összetalálkozott, csupa olyan vándorok voltak, mint Ralf. Voltak köztük kicsinyek és nagyok, nők és férfiak, olyan emberek, akiknek egészen más volt a kisugárzásuk, mint azoké, akikkel eddigi útjai során találkozott.

Kezdett izgatottá válni, hogy talán ezen utazása alkalmával megleli az oly rég óta keresett Értékeket!
- Hát mégis csak léteznek? –kiáltott fel örömében.
Meglepetésére vállára szállt egy tarkabarka színű, csillogó szárnyú pillangó és így szólt hozzá: - Megfáradt vándora az életnek figyelj rám: - Az értékek, amelyeket meg szerettél volna találni, mindig is léteztek. Aki igazán keresi őket, előbb-utóbb megtalálja azokat. Igazából az egész teremtett világ telve van velük. Nézd csak az út menti fákat, amelyek tavasszal virágba borulnak, majd ősszel levetik ruháikat! Vagy vess egy pillantást a mélykék égre. Nézd! Rád mosolyog a Nap, veled tartanak a felhők, éjjel a hold és a csillagok gyújtanak neked fényt a sötétségben. Bármerre jársz is, ha felnézel az égboltra, mindig megpillanthatod őket. - Tekints a virágokra, és szívd magadba az illatukat! Hallgasd csak az égi madarak szárnysusogásait és kedves énekeiket!

- De én nem egészen ezekre gondoltam!- jelentette ki szomorú hangon Ralf.

- Hol találom azokat a dolgokat, amelyek beleférnek a kedvességbe, a szeretetbe, jóságba, a hitbe és a megelégedettségbe?- szegezte Ralfunk a kérdést válaszadójához.

- Hát még mindig nem érted? - kérdezte a pillangó.

- Először a teremtményekben kell keresned őket! Gyönyörködjél a természetben, és az emberekben. Ezek mind olyan adományok, amelyekkel olyasvalaki ajándékozott meg minket, aki nekünk adta azokat az értékeket is, melyek után sóvárog törékeny szíved.

- Keressem az emberekben?- tette fel a kérdést megrökönyödve a Vándor.

- De hiszen eddig is próbáltam meglelni bennük, de a rossz dolgokon kívül nem sok jót találtam.- felelte csüggedten Ralf.

- Akkor hibás volt a keresési technikád!- jelentette ki a pillangó.

- Máshogy kell hozzá állnod! Próbáld meg, hogy nem azokra a dolgokra koncentrálsz, amik negatívumok, hanem egyszerűen csak nézd úgy magát az embert, mint teremtményt, mintha csak a természetet csodálnád! - Gondolj csak bele: Aki megalkotta őket, ugyanolyan csodálatosnak teremtette az embereket is, mint a virágokat, a fákat, a vízesést, vagy bármi mást, amiben szemeid gyönyörködnek. A természetet is mindaddig szépnek látod, míg el nem kezd rombolásokat okozni. Ha pl. a vízre, úgy tekintesz, mint az életben maradáshoz szükséges kincsre, eszedbe sem jut, hogy úgy gondolj rá, mint valami ellenségre, aki árvíz formájában akár hatalmas pusztítást is mérhet rád. Vagy ott van a tűz, melynél megmelegedhetsz, ha fázol, ha éhes vagy megfőzheted vele kedvenc ételeidet, vagy ha egy kis fényre van szükséged, gyertyát gyújthatsz lángjának segítségével. Ugyan tudod, hogy akár meg is égethetne, de te mégis a jó dolgokra gondolsz elsősorban a tűzzel kapcsolatban.
Ralf elgondolkozott és azt mondta: - Azt hiszem, értem, amiről beszélsz, de akkor hogy lehet, hogy míg a természet magával ragadó, addig az emberekből hiányzik ez az egyszerű szépség?
A pillangó csak ennyit felelt: - Mindenki hozzád hasonló kérdéseket tesz fel, ezért egyelőre legyen elég annyi, hogy szükség van valakire, aki visszaadja ezeknek a megkopott értékeknek a fényességét!
Ezzel felröppent a vándor válláról és egy fehér rózsa szirmára szállt.
Ralf ezután megpillantott egy csillogó, tiszta vizű, áttetsző színű tavacskát, és benne számtalan csónakot, azokban pedig síró embereket. Látta, hogy annak vizét az emberek könnycseppjei táplálják. Ettől vált olyan értékessé és különlegessé.
A mi kis vándorunk, hogy alaposan szemügyre vehesse a látottakat, közelebb merészkedett a parthoz, és a tóba vezető lejárónál egy egyszerű de annál fényesebb keresztbe botlott.
A kereszt felett arany betűkkel a következő feliratot kezdte hangosan olvasni: - Minden vándornak, aki belefáradt az utazásba és a nehéz súlyok hordozásába, csere lehetőséget kínálok: Ülj bele a csónakomba, evezzünk együtt és add át nekem a terheidet, cserébe megkapod az enyémet:”Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Máté 11: 30) Szeretettel Jó barátod Jézus!

A vándor nem igazán értette, hogy mit olvas. Ezek a gondolatok kavarogtak elméjében: Kicsoda az a Jézus barát? Miért szeretne cserélni velem? Én soha életemben nem találkoztam vele, akkor hogy lehetne a barátom?
Miközben így tűnődött magában, a tó mesélni kezdett: - Tudom, hogy nagy utat tettél meg idáig. Biztosan hosszú és fárasztó volt az utazás, de hidd el megérte ide jönnöd. Én ugyan nem tudom ki vagy, de van valaki, aki minden zarándokot jól ismer. Az Ő neve Jézus. Jézusnak Isten az apukája, aki ezt az egész földkerekséget teremtette, Téged is, engem is. Tudod, kedves utazó, a teremtményei nem a jó úton jártak, és rossz utakra tévedtek. De úgy döntött, nem hagyhatja, hogy alkotásai zsákutcákban és mindenféle mellék utakon járkáljanak, ezért odaadta az Ő drága Jézusát nekik, hogy visszaterelje őket a helyes útra. Mert az ő csónakjában mindenkinek jut elegendő hely. Csupán egyetlen dolgot kell tenned azért, hogy megleld az Értékeidet, amiket egészen idáig kerestél. Bízd Jézusra az életed, cseréld el vele a batyudat. Ülj bele a csónakjába, és add át neki a könnyeidet! Az Úr cserébe értük szeretne megajándékozni egy terebélyes mosollyal, két csillogó szempárral, és egy örömtől ragyogó arcocskával! Nyisd meg neki szíved fiókjait, s hagyd, hogy kiüresítse őket, s megtöltse az Ő ajándékaival!

- Látod, azokat a síró embereket a csónakokban? – kérdezte a tavacska.

- Látom.- felelte Ralf.

- Mindenegyes könnycsepp, amely szemükből kicsordul, érték Jézusnak. Hiszen ezek a bűnbánat, a fájdalmak, az ejtett és kapott sebek miatt hullnak, ami azt jelenti, hogy átadták életüket az Úrnak, vele együtt a könnyeiket, és bíznak Benne, mint barátban!

- Gyere, szállj be egy csónakba te is, légy bátor!
Ralf ezután lesétált a lejárón át a vízbe, beszállt egy csónakba és hagyta, hogy ez a titokzatos Jézus megérintse a szívét. Könnyei elkezdtek arcáról a tó vizébe cseppenni, és érezte, hogy az a súly, amit eddig cipelt kezd egyre könnyebbé válni. Megpillantotta tükörképét a víz tükrében, de mintha egész máshogy látta volna magát, mint eddig, amikor tükörbe nézett. Addig térdelt a csónakban és sírt, míg az utolsó könny is ki nem csordult szeme sarkából. Miután abbahagyta a sírást, könnyei táncra perdültek, és a víz csobogására mozdultak. Majd azt vette észre, hogy könnycseppjei mindenegyes tánclépés után gyémántokká válnak és eltűnnek a tó fenekén. Őt magát pedig egy hatalmas szivárvány ölelte körül.
Megértette szívében, hogy az értékeket csak úgy találhatja meg magában és másokban is, ha kiüríti az értéktelen dolgokat, hogy a világosság kincsei nyilvánvalóvá válhassanak. Rájött, hogy az ember valóban csodálatos teremtménye Istennek, mert egyetlen egy alkotásnak sem adatott meg az a képesség, hogy olyan sokféle módon fejezze ki érzéseit, legfőképpen a szeretetét, csakis az embereknek. Csak fel kell tudni gerjeszteni bennük az első szeretet tüzét.
Ezt a tüzet pedig akkor a legkönnyebb lángra lobbantani, ha nem mindig csak a rosszat látjuk meg bennük, hanem észrevesszük a jót is, hogy ez által előhívhassuk belőlük az Értékeket! Ezután kiszállt a csónakból, és egy seregnyi fehér galambot látott körözni a szivárványszínű égbolton, és rászállni azok vállára, akik könnycseppjeiket a vízbe dobták.
Ralf vállára is odarepült egy fehér galambocska, és ezt suttogta fülébe: - Szívedbe békesség költözött, lelked tiszta forrássá lett. Átadtad a könnyeidet, a terheidet, az életedet, most menj utadra békével, de innentől kezdve soha sem kell egyedül vándorolnod. Veled tart Istened az Úr, akinél jobb útitársat el se tudnék képzelni neked. Ő jól ismeri az élet utjait, és ösvényeit. Engedd meg neki, hogy vezessen, s bizalmas barátoddá válhasson. Ha hátizsákod túl nehéznek bizonyulna, ő kérés nélkül vinni fogja helyetted. Ha netalántán megfáradnál, fel fog üdíteni Téged.

-Mert ilyen egy jó barát. Jóban-rosszban melletted van, hogy együtt haladhassatok az úton. És, ha úgy érzed, könnycseppjeid csak gyűlnek és gyűlnek, gyere vissza, vesd a Könnyek tavába és add át Jézusnak, aki úgy őrzi meg őket, mint értékes gyémántokat.

- Rendben van,- felelte megkönnyebbülten a zarándok.

- Szükségem van egy úti társra, aki ha eltévedek az úton, lámpásként mutatja a helyes irányt, és tudhatom, hogy fontos vagyok a számára.
Így történt, hogy a mi Ralfunk megtalálta barátját, és azokat az Értékeket, amelyek után oly hosszú időn keresztül kutatott. Megkapta az utazáshoz szükséges útlevelet, amelyet érdemes minden kis vándornak ki váltatnia Jézusnál, hogy ha majd az út végére ér, a határátkelőnél Isten tovább engedhesse egy gyönyörű helyre, aminek a neve Mennyország. De ezt nem csak itt lehet ám használni, hanem a vándorlás során sok minden másra is feljogosít, amit e nélkül nem tehetnének meg a zarándokok.

További jó utazást kívánok Kedves Olvasóm, s ne feledd kiváltatni és magaddal vinni mindenhova az útleveledet!
Szeretettel a történet írója!

(Baksa Lívia)

C. H. Spurgeon: „A könnyek a Menny gyémántjai.”