"És nékem milyen kedvesek a te gondolataid... Mily nagy azoknak summája! Számlálgatom Őket: többek a fövénynél;" (Zsoltárok 139:17-18)
A szeretet gondolkodik. A szeretet nem egy értelmetlen érzés, mely az érzelmek hullámain lovagol, az értelmet pedig kikapcsolja. Sőt, nagyon is gondolatokkal teli, tudva, hogy a szerető cselekedeteknek előtte járnak a szerető gondolatok. Amikor először lettél szerelmes, az hogy tele voltál gondolatokkal, meglehetősen természetesen jött. Órákon át álmodoztál arról, hogy is néz ki szerelmesed, szeretted volna tudni, hogy éppen mit csinál, olyan szövegeket gyakoroltál magadban, amikről úgy gondoltad, hogy imponálni fognak neki, aztán meg élvezted az együtt töltött idők szép emlékeit. Őszintén megvallottad neki, hogy "mindig csak rád gondolok". A házasság után azonban a legtöbb párnál lassan kezdenek megváltozni bizonyos dolgok. A feleségnek végre megvan a férfi, a férjnek pedig a trófeája. A vadászat véget ért, a hajsza befejeződött.
A romantika szikrái lassanként szürkésen pislákoló parázzsá enyhülnek, és már kevesebb a motiváció, hogy gondolatokkal és figyelmességgel telt legyél. Sodródsz, és egyre inkább a munkádra, barátaidra, problémáidra, személyes vágyaidra, önmagadra összpontosítasz. Idővel már önkéntelenül is kezded figyelmen kívül hagyni társad szükségeit. Az a tény azonban mit sem változik, hogy a házasságkötés által egy másik ember is részese lett saját kis világodnak. Következésképpen, ha a gondolkodásmódod nem jut el arra az érettségre, hogy ezzel a személlyel folyamatosan számolj, akkor egyszer csak azon kapod magad, hogy egyre többször vagy meglepődött, mint figyelmes. "Tényleg?! Ma van a házassági évfordulónk?" "Engem miért nem kérdeztél meg, mielőtt döntést hoztál?!" "Magadon kívül másra már nem is tudsz gondolni?!"
Ha nem tanulsz meg figyelmesnek lenni, akkor a végén bánkódni fogsz az elszalasztott lehetőségek miatt, amikor nem mutattad ki a szeretetedet. A figyelmetlenség a szerető kapcsolatok néma ellensége. Legyünk őszinték. A férfiaknak sokkal több küzdelmet okoz a figyelmesség, mint a nőknek. Egy férfi a lézer élességével képes koncentrálni egyetlen dologra, miközben a világ többi részéről tökéletesen megfeledkezik. Jóllehet, ez a képesség hasznos számára egy adott területen, viszont elkerülhetik a figyelmét olyan dolgok, amikkel szintén foglalkoznia kellene. Egy nő ezzel szemben sokkal inkább képes megosztani a figyelmét, vagyis egészen elképesztő módon több dologra is tud koncentrálni egyszerre. Telefonál, vacsorát főz, tudja, hogy merre járnak, és mit csinálnak a gyerekek a lakásban, és tűnődik azon, hogy a férje miért nem segít... s mindezt egyszerre. Ehhez jön még az, hogy egy nő kapcsolatokban gondolkodik. Amikor dolgozik valamin, akkor tudomással bír mindenkiről, aki valamilyen módon kapcsolódik az adott feladathoz. Mindkét adottság annak a példája, hogy Isten úgy teremtette a nőt, hogy kiegészítse a társaként kapott férfit. Ahogy a teremtéskor is mondta: "Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt" (1Mózes 2:18). Ezek a különbségek azonban a félreértések lehetőségeit is megteremtik. A férfiak például hajlamosak címszavakban gondolkodni, és pontosan azt mondják, amit gondolnak. Nem kell sok ahhoz, hogy megértsük az üzenetet. Egy férfi szavait általában szó szerint kell értelmezni, nincs szükség túlzott elemzésekre. A nők azonban a sorok között beszélnek és gondolkodnak. Hajlamosak arra, hogy csak sejtessenek dolgokat. Egy férfinak többnyire figyelnie kell a rejtett utalásokra, ha szeretné maradéktalanul megérteni társa mondanivalóját.
Ha a házasfelek ezt nem értik meg, annak kihatása folyamatos vitatkozásokhoz vezethet. A férfi frusztráltan azon tépelődik, hogy felesége miért rébuszokban beszél ahelyett, hogy nyíltan kimondaná, amire gondol. A nő pedig azon tépelődik frusztráltan, hogy a férje miért olyan érzéketlen és nem veszi a fáradtságot, hogy kiszámolja mennyi is az a kettő meg kettő.
Egy nő mélységesen vágyik arra, hogy a férje figyelmes legyen irányában. Ez az egyik kulcsa annak, hogy szeretve érezze magát. Amikor a felesége beszél, a bölcs férfi egy detektív figyelmességével hallgatja, hogy felfedezze a kimondatlan szükségeket és vágyakat, amikre szavai utalnak. Ha viszont mindig a feleségnek kell összeraknia mondandója darabkáit a férje számára, az a férfitől ellopja annak lehetőségét, hogy bebizonyítsa feleségének, hogy szereti őt. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért akadnak ki a feleségek a férjeikre úgy, hogy meg sem mondják nekik, miért. A nő ezt gondolja magában: "Nem igaz, hogy töviről-hegyire el kell neki magyaráznom! Annyi igazán kitelhetne tőle, hogy felméri a helyzetet, és megérti, mi is az ábra". Ugyanakkor a férfit bántja a dolog, hiszen nem gondolatolvasó, és furcsállja, hogy miért büntetik olyasmiért, aminek elkövetéséről fogalma sincs. A szeretethez - mindkét oldalról - figyelmesség kell, méghozzá olyan fajta, amely a türelem, a kedvesség és az önzetlenség alkotó kombinálásával hidakat épít a két fél között. A szeretet megtanít arra, hogyan tudtok a híd közepén összetalálkozni, és arra is, hogy értékeld és méltányold azt, ahogy a párod csak rá jellemző módon gondolkodik. Egy férj teendője, hogy meghallgassa a feleségét, és megtanuljon érzékenynek lenni kimondatlan üzeneteire. Egy feleség teendője pedig, hogy megtanuljon őszintén és hitelesen kommunikálni, és ne mondjon mást, mint amit tényleg gondol. Ehelyett azonban túl gyakran leszel dühös és frusztrált, és követed az "előbb lövünk, csak aztán célzunk" romboló mintáját. Előbb bántóan beszélsz, aztán majd később eldöntőd, hogy tényleg azt kellett-e mondanod. A szeretet gondolkodó és figyelmes természete viszont arra tanít, hogy használd az eszed, mielőtt a szádat használnád. A szeretet először gondolkodik, s csak azután szól. Az igazság és a kedvesség rostáján szűri meg a szavakat.
Mikor szántál utoljára néhány percet arra, hogy elgondolkodj, hogyan tudnád jobban megérteni a társad, és hogy miként mutathatnád ki felé a szeretetedet még jobban? Hogy milyen azonnali szükségletét tudnád betölteni? Hogy melyik az a soron következő jeles esemény (évforduló, születésnap, ünnepnap) amelyre elkezdhetsz készülni? Nagyszerű házasságok nagyszerű gondolkodás(mód)ból származnak.
MAI FELADAT
HÍVD FEL A HÁZASTÁRSADAT VALAMIKOR NAPKÖZBEN! NEM KELL, HOGY. KÜLÖNÖSEBB APROPÓJA LEGYEN A DOLOGNAK, CSAK KÉRDEZD MEG, HOGY VAN, ÉS HOGY TEHETSZ-E ÉRTE VALAMIT.
"Hálát adok az én Istenemnek, minden tirólatok való emlékezésemben." (Filippi 1:3)
Forrás: Stephen & Alex Kendrick Merj szeretni! című kiadványa
|