Már megint kedvenc elfoglaltságaim egyikével az írással kacérkodtam, amikor jöttek a kusza gondolatok.
–Írj a szeretetről! Valami ilyesmi szavak fogalmazódtak meg bennem. Hisz nemsokára itt a karácsony. Ilyenkor talán több az egymás iránti szeretet.
Az idő már későre járhatott, s sötétség kopogtatott az ajtón. A csillagok fel-felgyúltak a fénylő égbolton. A hold kifli alakot öltött és fénye bevilágított szobám ablakán. Álmos holdfény szűrődött be s az asztalon gyertya lángja pislákolt. Néztem a lángját, s elkezdtem töprengeni a megfogalmazott gondolaton.
Bárcsak mindenki szívében hordozná a szeretet gyertyáját, s minden napon tündökölne fénye!
Szívemet hála járta át. Hálás voltam az életemért, azért a törékeny kincsért, amelyre a legnehezebb vigyázni. Megannyi veszély leselkedik ránk a nagyvilágban. Sok az akadály, oly könnyű megbotlani, de nehéz felállni. Állandó harcot vívok önmagammal és a világgal. Legjobban a szívemet óvom, mert onnan indul ki az élet.
Lehetünk bármilyen gazdagok vagy sikeresek, mit sem ér mindez, ha szívünkből hiányzik az élővíz a szeretet. A szeretet az egyetlen járható út. Anélkül tele van az ember haraggal, keserűséggel és indulattal.
A szeretet gyertyájának lángjára megpróbálok nap, mint nap vigyázni, hogy sose aludjon ki, s ne csak karácsonykor égjen, hanem az év minden napján ott ragyogjon a szívemben.
Tudod, hogy van ez! Megbántasz, megbántanak. Haragszol, haragszanak. Megítélsz másokat, ők is megítélnek Téged. Hol egyik, hol másik szerepet töltöd be. De úgy vélem, legjobban a szeretet szerepében lehet élni.
Ugyan előfordulhat, hogy Te szeretsz, de nem viszonozzák azt. Mégis ha így teszek, belül nyugalom tölt el. Arra gondolok, sikerült megtennem az első lépést, hogy közelebb kerülhessek az emberekhez, hogy megláthassák bennem azt a fényt, amire mindenkinek szüksége van.
Az asztalon a gyertya lángja már alig égett. A lecsorduló viaszdarabkák számomra egy csepp emberség jelentését hordozták.
Nemcsak a téli ünnepek idejére kell, hogy jusson belőle, hanem az év minden napjára. Fel kell övezni magunkat szeretettel és emberséggel, mert ezek a legjobb fegyverek az erőszak és a harag ellen.
Az élet jó tanítómesterem volt, hogy mindezt megtanuljam, és alkalmazni tudjam életem minden percében.
Úgy hiszem, egy kis fényért néha érdemes tövig égni, hogy a szeretet lángja még jobban felragyoghasson a szívekben. Ugyan kialudt a gyertya, elfogytak a szavak, jött édes hallgatás, de a szívemben lévő szeretet gyertya lángja akkor ott jobban tündökölt, mint bármikor.

(Baksa Lívia)