Volt egyszer egy kicsiny városka, Hiszemre, ahol Erények bácsi tengette mindennapjait, két tizenkét esztendős fiú gyermekével, az egyiket Jóságnak, a másikat Rosszaságnak hívták. Ikrek voltak, ám mégis sok mindenben különböztek egymástól. A család nagy szegénységben élt, de Erények bácsi szerint meg volt mindenük, amire szükségük lehetett.
Erények bácsi becsületes napszámosként dolgozott, vágta a fát, legeltette a kecskéket, juhokat, báránykákat, teheneket, vagy a földet művelte, hogy megteremtse a betevő falatra valót, s hogy tudjon belőle adni gyermekeinek, és a szükségben szenvedőknek. Ha pedig éppen nem akadt tennivalója, akkor járta a házakat, és felolvasott a Bibliából az idős néniknek és bácsiknak, vagy Dávid Zsoltáraiból énekelt, a helyi Add tovább a Jézus Szeretetét Gyülekezet egyik lelkes tagjaként.
Szerették és tisztelték, de ő soha nem kért segítséget senkitől, bármilyen szükségben volt is. Mindenét, amije csak volt, Istenre bízta, így gyermekei törékeny pici szívét is. Megelégedett azzal, amije volt. Sőt, annak ellenére, hogy kevés pénzt keresett, gazdagnak érezte magát, boldogan élt, mert a Biblia szavai szerint cselekedett, s nem földi, hanem mennyei kincsek gyűjtésére törekedett, s gyermekeit is ilyen tudatban nevelte.
Fiainak is a Szentírás jelentette az egyetlen olvasmányt a háznál. Még a tankönyveiket is  kölcsönözték az iskola könyvtárából, ahova jártak.
Ez a könyv a bácsi számára egy jobb élet reménységét jelentette, hiszen hamar rájött, hogy nem olyan olvasmány, mint a többi, amit szórakozásból olvasgathat az ember, hanem minden egyes szava igazság, amely mögött hatalom és fogyhatatlan Isteni Szeretet áll, melyet nem lehet pénzen megvásárolni.
Jóságnak legjobban Jézus példázatai tetszettek, de Rosszaságot nem érdekelték az Írások, és nem tudott hinni az itt leírtaknak. Rosszaság gúnyolta testvérét és apját is, amiért olyan nagy becsben tartották a Bibliát. Bolondnak tartotta őket, hogy gyülekezetbe járnak, és Jézust tartják a Megváltójuknak a pénz, a gazdagság a hatalom helyett, és folyton azzal piszkálta apját, hogy ha tényleg működnének a könyvben található ígéretek, már rég nem volnának szegények, és jobban menne a soruk.
Erények bácsi bölcs és megfontolt öregember volt, aki mindig türelemre intette fiait, s folyton azt mondogatta, hogy nem kell siettetni a dolgokat, mert mindennek megvan a maga ideje. Az ember nem szállhat szembe Teremtőjével a sorsa miatt, mert mindenkinek abban a helyzetben kell helytállnia, ahova Isten őt rendelte, s Ő tudja, mi miért van, s kézben tartja dolgainkat. Sokszor figyelmeztette fiait, hogy a pénz nem boldogít, s ne abban keressék a boldogságukat.
Jóság megfogadta apja szavait. Nem irigykedett a gazdagabb gyerekekre. Szorgalmas, segítőkész, őszinte, jószívű gyermek volt, aki még azt a keveset is, amije volt, mindig megosztotta másokkal, s szeretett volna minél jobban Jézushoz hasonlóvá válni.
Rosszaság ellenben nem fogadott szót apjának, irigy volt, utálta az életet, nem szeretett tanulni.
Megelégelte a szegénységet, ezért elkezdett lopni az iskolatársaitól, zsarolta őket, hogy ha nem adnak neki pénzt és elárulják, akkor megveri őket, s később már az apjától is lopott.
Egy nap, hogy soha ne derülhessen fény a viselkedésére, az apjától szándékosan ellopott pénzt testvére nadrágjának zsebébe dugta, majd azt hazudta édesapjának, hogy látta, amikor Jóság kivette a pénztárcájából a pénzt. A bácsi magához hívatta a fiát, és kérdőre vonta. Jóság arcára bánat ült ki, hogy olyasmivel vádoltak, amit nem követett el. Bizonygatta apjának, hogy nyugodtan nézze meg mindenét, nála nem fog találni semmit. Aztán a bácsi a fiú nadrágzsebében mégis csak meglelte az ellopott forintokat. Majd hangos sírásra fakadt, s csak annyit bírt szólni szeretett fiának, hogy soha nem gondolta volna, hogy valaha képes lesz ilyen gaztettre, s kérte, hogy távozzon el a szeme elől.
Rosszaság örült annak, hogy ilyen csúnyán megalázhatta a testvérét, majd gúnyosan így szólt:
-Tesó nincsen semmi baj, a Te könyved is írja, hogy „még a legkiválóbbak is megbotlanak”, s Te bizony, most csúnyán megbotlottál, most aztán mehetsz a Te Istenedhez bocsánatért, de aputól biztosan nem kapsz!
Jóság szívében szorongató érzések keringtek, s a következőket gondolta magában: „Hiszen én Jézust szolgálom. Ha bántanak is, áldom azokat, akik ezt teszik velem, nem emlegetem fel nekik, megbocsátom minden gonoszságukat. Ha csak tehetem, adok. Nem a magam hasznát keresem, hanem, ahogy az én Uram is tette, szolgálok az embereknek, s becsületesen élek. Tisztelem apukám és a testvérem, ó én soha nem tennék ilyet! Mert, akit szeretek, nem fogom meglopni, sem semmilyen más rossz dolgot nem teszek vele. S most mégis engem vádolnak?"
Miközben ezeket gondolta, könnyei áztatták szobája padlóját, s szívében markoló érzés fojtogatta, ha szeretett édesapjára gondolt, s arra, hogy mennyire csalódhatott benne. Majd térdre esett, s elcsukló hangon így imádkozott.
„Drága Mennyei Atyám! Kesereg a szívem, és sajog a bensőm. Annyira egyedül érzem magam a könnyeimmel, a vállamra nehezedő teherrel. De én Jézusra tekintek, s arra, hogy mennyit szenvedett értem a kereszten, magára véve az én vétkeimet, az én fájdalmaimat. Isten fiára, aki nem panaszkodott, hanem csendben s alázatos szívvel tűrte a megaláztatásokat, szívében az emberek iránti mérhetetlen szeretetével Neked engedelmeskedvén Istenem. Ó, az én szenvedésem ehhez képest semmi, de arra kérlek Atyám, hadd kaphassam vissza a becsületemet, a feddhetetlenségemet, segíts tisztáznom magamat! Köszönöm, hogy meghallgattad szerető gyermekedet!
Miután imádsága végéhez ért, szívében érezte Isten válaszát, hogy meghalhatta az ő esedezését, s nem engedi, hogy az igaz ingadozzon. Rosszaság mindent hallott, s bár kemény volt a szíve testvére és Isten iránt, Jóság szavait annyira őszintének és tisztának találta, hogy apjához rohant, bocsánatot kért az eddigi viselkedéséért, elmondta neki, hogy testvére bűntelen, csak ő be akarta feketíteni a becsületét, s megvallotta neki, hogy milyen gonosz dolgokat követett el az iskolatársaival s apjával szemben is. Apja nem tett neki szemrehányást, hanem szívbéli meleg szeretettel annyit mondott neki:
- Semmi baj fiam, mindenki követ el hibákat, mindannyian bűnösök vagyunk, de van valaki, akinek vére tisztára moshatja vétkeinket, ha megvalljuk neki, s elfogadjuk őt Urunknak és Megváltónknak.
A Bibliában is van egy történet, tudod, sokszor elmeséltem neked, a tékozló fiúról, aki eltékozolta apja rá bízott örökségét, mindenét elveszítette. Nagy éhínség következett, s neki nem maradt semmije. Rájött, hogy hibát követett el, visszatért a szülői házba, bár már nem tartotta magát méltónak a fiúságra, de bocsánatot kért, s az apukája ennek nagyon megörült, hát én is valahogy így érzek irántad fiam.
Majd Együtt imádkoztak, Rosszaság a szívébe hívta Jézust, s megköszönte neki, hogy meghalt érte is, hogy neki örök élete legyen. Majd Erények bácsi és Roszaság bocsánatot kért Jóságtól, aki ezután örömtől könnyes szemmel dicsérte Istent az Ő nagyságáért és hatalmasságáért.
Rosszaság az iskolában is bocsánatot kért mindenkitől, akitől lopott, vagy akit zsarolt, bántott, s megígérte, hogy soha többé nem fog ilyeneket tenni, hanem apjához és testvéréhez hasonlóan Jézust fogja követni, szolgálni, s szíve az Úr házáért fog buzogni. Voltak, akik örömmel fogadták, s Rosszaság bizonyságán keresztül hitre jutottak, mások ugyanolyan bolondnak tartották őt, mint egykor a fiú az apját és a testvérét.
De nem érdekelte, társai véleménye, el kezdte keresni Istent, nekiállt szorgalmasan tanulni, gyülekezetbe járt, s Isten teljesen átformálta a személyiségét.
Meg tanult szeretni, tisztelni másokat, s rájött, hogy apjának igaza volt, a pénz nem boldogít, az egyetlen út a boldogsághoz Jézuson s az ő tökéletes megváltásán keresztül vezet, minden más csak álarc mögé bújtatott boldogság, melynek gyümölcse csak boldogtalanságot terem.
Mindhárman azt a bizonyos napot tartották a legörömtelibb napnak, amelyen Rosszaság hitre jutott, újjászületett s többé már nem Rosszaságnak nevezték, hanem a Szelídség nevet kapta.
Erények bácsi talált egy másik munkahelyet, ahol sokkal többet fizettek neki, mint amennyiről valaha is, mert volna álmodni.
Mindvégig kitartott Isten ígéretei mellett, aki bőségesen megáldotta kitartását. Ezután már hárman jártak hitben és szeretetben, növekedvén Isten Szent Templomává, s amerre csak jártak hirdették az evangéliumot, hogy minél több embert mentsenek meg a kárhozattól.
Itt a vége fuss el véle, legyen áldásodra ez a mese.

(Baksa Lívia)