Tallárd kicsiny kis falucska volt a sok közül. Lakosai leginkább földműveléssel foglalkoztak. Ők termesztették a legfinomabb és legzamatosabb gyümölcsöket, zöldségeket az országban. Amerre szem ellátott, hatalmas virágos kertekben nyíltak a szebbnél is szebb virágok, a fák ágain pompás gyümölcsök roskadoztak, a kövér füves legelőkön állatok népes hada legelt, közülük is az a boci tűnt ki a legjobban, aki a nyakában lévő csilingelős csengettyűvel elég mulatságos látványt nyújtott. A házak takarosak voltak, és rendes lakókról árulkodtak.
A falu híres iskolája volt a Fekete István Gimnázium. Ide jártak a legokosabb és legtehetségesebb diákok a faluból, környező falvakból és városokból. Igazi diákotthonnak számított a falucska, melynek a magányos idős nénik és bácsik különösen örültek, hiszen mindennap ők főztek a suli tanulóinak. A diákok cserébe besegítettek a ház körüli munkákba és sokat tanultak az öregektől és élvezték az idilli környezetet.
A gimnáziumba járt két kilencedik osztályos lány Liza és Lana. Gyermekkoruk óta ismerték egymást, elválaszthatatlanok voltak, és nagyon jó barátságban éltek. Senkivel sem barátkoztak csak egymással. Testvérként szerették egymást, hiszen mindketten egyedüli gyermekek voltak családjukban. Barátságuk lerombolhatatlannak tűnt, egészen a matek dolgozat napjáig.
Liza nagyon szerette a matematikát, Lana kevésbé, megpróbált lesni Lizáról, de a tanáruk észrevette, elvette a dolgozatukat és egyest adott mindkettőnek. Liza megharagudott Lanára, mert ő miatta kapott egyest, és neki még sose volt négyesnél rosszabb jegye semmiből. Lana nagyon szomorú volt. Könnyei áztatták kipirult arcát, mely elkeseredetté vált.
Attól a naptól kezdve egyedül járt haza az ismerős úton, melyet addig mindig közösen tett meg a két barátnő. Szokatlan és rossz volt számára mindez, egyedül kellett hallgatnia a madarak szelíd énekét, szagolni a finom gyümölcsök mesés illatát, megsimogatni a kóbor cicusokat, gyönyörködni a tavaszi tájban, és a természet éledésében.
Liza eközben új barátokra talált, olyanokra, akik visszaéltek bizalmával, a háta mögött megvetették, kigúnyolták őt. Az egykori barátnők teljesen eltávolodtak egymástól. Pedig az első matekdolgozat óta már többön is túl voltak, Liza tele volt ötösökkel. Lana magányos maradt. Nem barátkozott vele senki, ezért el kezdett könyvtárba járni. Jobban szerette a könyveket már, mint az embereket. Sok-sok könyvet kiolvasott, ám még többre vágyott.
Egyik nap miután hazaért a szörnyű iskolai napja után, buzgón indult keresgélni valamiféle olvasni valóért házuk padlására. A mamája dolgai között egy régi kopott, fekete könyvet pillantott meg, melyen oly vastag volt a por réteg, hogy nem lehetett látni mi a címe. A lány egyre izgatottabb lett, elkezdte letörölni róla a port, és a következő címet pillantotta meg rajta. „Szent Biblia”. Lapjai fakó sárgák voltak, miután kinyitotta, a belsejében a következő kézírás volt olvasható: „Sok szeretettel Zsófi mamának. Remélem, élvezettel fogod forgatni Isten igéjét, és sikerül közelebb kerülnöd országához, mert Jó az Úr, és tudd meg, hogy a bajban is veled van, és féltőn szeret téged. Isten áldásával Boriska”
Lana könnyei a padlón koppantak, bedugta a könyvet ruhája mögé, lekuporodott hűséges házőrzője Bodri kutya mellé és elkezdett olvasni. Teltek-múltak a napok, és Lana gondolkodása teljesen megváltozott. Úgy érezte, hogy az igének ereje van, és pont hozzá szónak. Alig lehetett ráismerni. Már nem érezte magát magányosnak, szívébe öröm és vidámság költözött. Érezte, hogy attól a naptól fogva volt kivel beszélgetnie, és tudta, hogy mindenegyes imája meghallgatásra talált.
Mert Jézus vágyik arra, hogy megosszuk vele dolgainkat. Lana elment a helyi templomba. Mikor belépett, csak székeket, mikrofont, hangszereket, kivetítőt és bibliai idézeteket talált odabent. Az ott lévő emberek éppen az Urat dicsőítették szebbnél szebb dalokkal, s közben tapsoltak és ujjongtak. A leányzónak tetszett az Istentisztelet, s elhatározta ezen túl, rendszeresen eljár. Több barátra tett szert közülük, mint valaha élete során.
Ezek az emberek rendkívül barátságosak, kedvesek voltak, és nagyon tudtak szeretni. Lana komoly döntést hozott. Elfogadta, hogy Jézus meghalt a bűneiért, és megváltotta őt. Rájött, hogy ez a lépés minden ember életében fontos kell, hogy legyen, amerre csak járt hirdette ezt, és Jézusról beszélt. Meg tanult szeretni és megbocsátani. Új élete szüleit, osztálytársait és a többi falubelit is érdekelni kezdte. Az osztálytársak, akik eddig utálták, megkedvelték őt.
Csak Liza szíve maradt kemény, aki megvetette és gúnyt űzött a lányból. Lana nem haragudott, megbocsátott neki és tiszta szívéből szerette egykori barátnőjét. A sors hatalmas fordulatot vett. Liza magára maradt, Lana pedig igaz barátokra lelt. Ugyanolyan magányosnak érezte magát, mint annakidején Lana. Lana rengeteget imádkozott barátnőjéért. Ne múlt volna el úgy nap, hogy ne foglalta volna imába Lizát.
Egy nap a barackfa tövénél e szavakat szólta: „Uram, engedd magadhoz Lizát, ne engedd elveszni őt, szüksége van Rád, segíts rajta, és add, hogy kibékülhessünk. A Jézus nevében kérlek!” S lám, az ima erőre kapott. A szavak mintha az egész faluban visszhangzottak volna.
Másnap Lana vidáman dudorászva indult iskolába, s az út felénél Lizába botlott. Liza átölelte Lanát, és bocsánatot kért.  Felnézek rád Lana!  Ne rám nézz fel, hanem a bennem lévő Jézusra, Ő teszi ezeket, és én hagyom. –Akarod Te is, hogy Jézus benned éljen? -kérdezte.  Akarom! Felelte Liza.
A két lány Isten jelenlétében nagy zokogásban tört ki és hálát adtak mindenért. Mindketten rájöttek, hogy Jézussal járni a legjobb dolog, megtanulták mi helyes és mi nem, s nem szabad hogy harag lakozzék a szívben, hanem a szeretetnek kell uralkodnia. Mert ez az egyetlen dolog, amivel képes vagy változásokat elérni, ha tudsz szeretni, akkor bármire képes vagy.
A szeretet az egyetlen járható út, mely Jézus követőire jellemző. Attól a pillanattól kezdve szebb volt a barátságuk, mint egykoron, mely már nem csak két emberről szólt, hanem Jézusról és az ő hatalmasságáról.

(Baksa Lívia)