| Nem voltak árvák többé |
|
Vasárnap reggel volt. Ragyogó aranysugarak verődtek a fekete kis kapura, mely a harangodi árvaház bejáratát jelentette. Az árvaházban még csend honolt, csak a szél zúgása hasított bele és zavarta meg néha a nyugalmat.
Bent a házban árva gyermekek aludtak édesen, s álmodtak kedves álmokat. A nevelők lassan kezdtek ébredezni, és megvívták szokásos csatájukat az álmossággal és a kora reggeli felkeléssel. Nagy nap volt ez számukra.
Tudjátok az árvaháznak nagyon kevés pénze volt. A harangodi lakosok adományokkal, felajánlásokkal járultak hozzá az intézmény működéséhez. A harangodi Krisztus szeretete gyülekezet tagjai is gyűjtést szerveztek országszerte. Az összegyűlt pénzt és adományokat ezen a bizonyos vasárnapon szerették volna átadni. A felnőttek nyúzott arcára széles mosoly terült. Szemükben a remény fénye csillant fel, mint csonkig égő gyertya lángja a vak sötétségben. Tudták, hogy ez a nap az öröm alkonya lesz.
Lassacskán a gyermekek szeme is kezdett kinyitódni, a szobák zümmögő méhkashoz hasonlítottak. Minden száj a nagy eseményről beszélt. A szokásos szomorúságnak nyoma sem volt a szívekben. Igyekezett minden apróság felvenni legszebb ruhácskáját. Ezen a napon nem volt teher a reggeli mosakodás, valahogy a fogak is tisztábban csillogtak. :) A reggeli sebiben az éhes hasacskákba került, s a rendrakás is gyorsabban és lelkesebben ment. Nagyon izgatottak voltak a gyerekek, a felnőttekről nem is szólván.
Pontban tíz órakor a fekete kapu kinyílt, és a Krisztus szeretete gyűli tagjai emelkedett hangulatban bevonultak az aulába. Az árvaháziak műsorral és énekkel kedveskedtek. Megilletődés fonta körbe a termet. A gyülekezet pásztora átnyújtotta az összegyűlt forintokat meleg kézszorítással az intézet igazgatójának, aki forró öleléssel és arcán végiggördülő kövér könnycseppekkel köszönte meg a kedvességet.
A gyerekek keze megtelt játékokkal, ruhákkal, könyvekkel, szívük pedig mérhetetlenül nagy hálával. Az ünnepélyes pillanatot, egy az első sorban ülő nyolc esztendős szőke hajú copfos kislány, Klaudia kérdései szakították félbe. Komoly kérdések voltak ezek.
- Nektek vannak szüleitek? – Kicsoda Jézus? Az aulában döbbent csend támadt. Egy 19 éves Tamás nevű fiú vállalkozott a válaszadásra, ki nagyon is átérezte a helyzetet és a kérdések súlyát. Szívszaggató érzés fogta el. Átölelte a kislányt, beleültette ölébe és szelíden mesélni kezdett.
Minden kimondott szavának ereje volt, s édes remény csillogott a kíváncsi arcokon. Klau szemei könnybe lábadtak s társai is sírásra fakadtak. A felnőttek és a gyülekezet többi tagja csendben figyeltek.
- Tudjátok Jézus az a személy, akire az egész világnak szüksége van. Meghalt a bűneinkért, majd teljes dicsőségben feltámadt a halálból. Felszállt a menybe és Atyja jobbján vár rám, rátok, mindenkire. Én már befogadtam szívembe Őt….
Tomi csak mesélt és mesélt. Szavai beíródtak a szívekbe, hangja csengő és mámorító volt.
Elmondta, hogy ő is volt árva, nevelőszülőknél és árvaházban nevelkedett. Ám nem tartja magát árvának, mert van neki mennyei apukája, akire mindig számíthat. A teremben, kórusban visszhangzott a szó: - Én is szeretném, hogy Krisztus az apukám legyen!” Mire befejezte Tomi a történetet, minden gyermek a szívébe hívta Jézust. A gyülekezeti tagok megtanították a gyermekeket imádkozni, és néhány Krisztust, dicsérő dalocskát is megtanultak.
Hatalmas csoda történt azon a napon. Szeptember 4-ét írtak. Már nem az adományokról, pénzről szólt a nap, hanem valami fantasztikus dologról, Krisztusról és mérhetetlen szeretetéről, hatalmáról. Egyszóval Isten országáról. Tamás megalapította az árvaház saját gyülekezetét, mely az „Isten gyermekei” nevet kapta.
Attól a naptól kezdve az árvaház lakói ebbe a gyülekezetbe jártak. Meg tanulták miért jó olvasni a bibliát, dicsérni az Urat, s hogy is kell egy kereszténynek viselkednie, s Mennyei Atyánknak engedelmeskedni, örömöt szerezni. Az a bizonyos vasárnapi nap mérföldkő volt az árvaház életében, és a mennyben is örömünnepet tartottak, ujjongtak, vigadtak.
Mire lement a nap a város szélén, s feljött az ezüst hold, a harangodi árvaházban megváltozott az élet. Az este csendjébe halk imák lopóztak a gyermekek szájából, melyek már nem az árvaságról, hanem valami egészen másról szóltak. Teljesen új életről, egy boldogabb, szebb jövőről.
Baksa Lívia
|
vissza |
AJÁNLOM AZ OLDALT
