| Küzdelmek és álmok |
|
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tízéves kislány, Lukács Fanni. Göndör fürtjei válláig értek, arca hófehér volt és örömtől csillogó. Fanni átlagos kislány volt, olyan, mint bárki más. Iskolába járt, álmokat dédelgetett, csak úgy, mint bármelyik leányka ebben a korban. Pedig a kislány helyzete cseppet sem volt könnyű.
Három éves korában, autóbalesetben megbénult a lábaira és tolókocsiba kényszerült. De ő mintha nem is tudott volna erről. Hősiesen helytállt élete mindenegyes percében. Bármerre járt, széles mosoly ült ki arcára, dalolászott, fütyörészett s szebbnél szebb történetekkel kápráztatta el az embereket. Kedvenc témája a balettról szólt. Nagy álma volt, hogy balerina válhasson belőle. Sosem adta fel a reményt, hitte, hogy egyszer talpra fog állni és úgy fog ugrálni mint egy kenguru. Osztálytársai folyton kigúnyolták emiatt. De Fanni mit se törődött a csúfolódókkal. Ennek ellenére szerette, sose illette őket egyetlen rossz szóval sem. Még csak nem is verekedett, nem is káromkodott.
Legjobb barátai a természetben élő állatok és növények voltak. Sokat játszott házi kedvencével Pötyi kutyussal és a pimasz kis fekete cicussal Szálemmel, aki gyakran látogatta a család élés kamráját, még akkor is, amikor pocakjában ott lapultak a finom húsos falatkák.
Fanni különleges kislány volt. Felnőtteket meghazudtolóan élte mindennapjait. Soha sem engedte, hogy sajnálják, és túlzottan segítsenek neki. Mindent egyedül akart végezni, még a házkörüli munkákba és a bevásárlásba is besegített, ahogy tudott.
Szárod, pici kis falucska volt, mindenki ismerte a lánykát. Egymás mellett emelkedtek a takaros házak, a lankák és völgyek-dombok közt. A falu határában egy nagyerdő állott, közepén a híres Szelíd tóval, melynek habjai csillogóra mosták partját. Vize égszínkék és harmatcsepp illatú volt. A kicsi lány ezt a helyet kedvelte a legjobban. Csak itt tudta magát kisírni, a természet lágy ölén. Azon a napon, amikor szintén a tónál időzött és könnyeit a tóba hullatta, egy szelíd ötvenes éveiben járó bácsika meghallotta és odament hozzá.
- Miért sírsz aranyom? –kérdezte.
- Jaj, de kedves bácsinak tetszik lenni, tudja azért sírok, mert senki nem hisz nekem. Pedig én tudom, hogy egyszer ki pattanok a tolószékből, és balettozni fogok a nagyközönség előtt.
A bácsi gyengéden megsimogatta feje búbját és elmosolyodott. A lány arcán felszáradtak a könnycseppek és mohó kíváncsisággal kémlelte az idegent. Az idegent Balázs bácsinak hívták, és kirándulni jött a tóhoz. Sokat hallott már erről a helyről, és kedvenc költőjét is megihlette már e táj csodaszép látványa. Magyart tanított a baracki Szent István Általános Iskolában. Fanni kedvenc tantárgya a magyar volt, és Zelk Zoltánról kezdett mesélni a tanárnak. Balázs bácsi el volt ragadtatva a lánytól.
- Tudja, nagyon szeretem az állatokat is. Leszel a barátom?
– kérdezte.
A bácsi nevetett és igenezett.
Fanni dalra fakadt, melyet fülbemászó madárcsicsergés követett. Az erdő állatai a kislány köré gyűltek, aki kedves öleléssel, simogatással üdvözölte az állatokat.
A tanár úr rögtön észrevette, hogy különleges kislánnyal van dolga. Elmesélte neki, hogy a családját egy szintén Fanniéhoz hasonló autóbalesetben elveszítette, és az óta próbál minél több emberen segíteni. Felmerült benne a gondolat talán Fannin is tudna. Sok-sok imája talált már meghallgatásra és gyógyultak meg körülötte emberek.
- Pici lány, ugye meg akarsz gyógyulni? –kérdezte
- Persze, semmit se szeretnék jobban. De az orvosok nem tudnak meggyógyítani, akkor Te, hogy tudnál?
- Én sehogy. Hangzott a felelet. – De Jézus meg tud gyógyítani. Hallottál már Róla?
- Igen, a hittanórákon és a templomban sokat beszélünk Jézusról, és imádkozni is szoktam. Tudod, én is olyan szeretnék lenni, mint Ő. Ezért sokat segítek a szüleimnek, nem beszélek csúnyán, próbálok mindenkit szeretni, és élvezni az életet úgy, mint azok, akik két lábon tehetik mindezt. – felelte.
Balázs bácsit megdöbbentették a leány szavai, de megörült neki. Akarod, hogy meggyógyítson? –kérdezte
- Szeretném.
A bácsi rátette kezét a leány fejére, és elkezdett imádkozni érte. Az imádság végére csoda történt, Fanni felállt és járni kezdett. Fejében mindvégig a bibliai történet szavai motoszkáltak. „Kelj fel és járj!” Addig mondogatta magában, míg szíve mélyére nem hatolt, és engedelmeskedett az igének. Ugrált, tapsolt örömében és sírt. A bácsi könnyei a száraz avart kezdték el mosni, Fanni hatalmas puszit nyomott a tanár úr pirospozsgás arcára és hálát adott Jézusnak. Balázs bácsi ezután magára hagyta a lányt, mintha csak álom lett volna jelenléte.
Fanni elhatározta ezen túl még többet fog imádkozni és bibliát olvasni. Hazáig futott, szülei és az utca népe csak ámultak. A lány elmesélte, hogy Jézusnak köszönheti gyógyulását, és kihirdette a faluban, hogy Ő most is ugyanaz a csodatevő Isten, mint hajdanán. Aki csak hallotta, elámult és dicsérni kezdte az Urat. Némelyek ugyan morgolódtak, és lehetetlennek tartották, de a kimondott szavak, és a járás ténye őket is elgondolkodtatta.
Valóra vált egy álom, mely mindenkinek lehetséges, csak soha nem szabad fel adni!
- Higgy! „Vesd az Úrra terhedet, s majd Ő gondot visel rólad”. -Mondogatta Fanni, amerre csak járt és szívébe öröm költözött. Látta magát, ahogy rózsaszín balett ruhában hajlong a közönség előtt, s taps követi minden mozdulatát. – Sikerült, gondolta és ajkát széles mosolyra húzta. Itt a vége, aki tudja, mesélje el.
Baksa Lívia
|
vissza |
AJÁNLOM AZ OLDALT
