Az idei nyáron a Balatonmagyaródi kukoricásban dolgoztunk, dolgozunk még pár napig.. Diákmunka keretében címereznünk kellett, kell..

A 2.napon történt, hogy én reggel éreztem a belsőmben, hogy ne vigyek magammal semmilyen értéket, de a tesóm anyu figyelmeztetése ellneére vitt magával.

Rábízta a csoportvezetőnkre a pénztárcáját, benne pénzzel, iratokkal, ill a lakáskulcsát is.

Sanyi egészen a munkaidő utolsó órááig vitte magával a táskáját, de az utolsó pillanatban ugyanúgy kinnt hagyta az árok partján, ahogy mi is a cuccainkat.

Ráadásul első nap én is rábíztam a cuccaim, s sokáig kinnt hagytam őket a táskámban. Dicsőség az Úrnak, hogy aznap megóvott a tolvajoktól, amikor ilyen felelőtlen voltam..

Pechjére ellopták az egész táskát, a pénzével, kulcsaival, mobiltelefonjával, és a tesóm rábízott értékeivel...

Körbejártunk mindent mikor legközelebb mentünk, de a táskának nyoma sem volt..

A táska gazdája feljelentést tett a rendőrségen, a tesóm pedig nekiállt intézkedni az új iratok beszerzésének ügyében.

Eközben én kértem imádságot többektől ez ügyben, és én magam is kitartottam hitben, hogy meglesz, de a tesóm nem hitte.. Persze telt múlt az idő, és a hit szintem kezdett apadni..

Pedig nekem valahol volt egy belső bizonyosságom, hogy várjon, és egyenlőre ne csináltasson új okmányokat, de ő nem akart hallgatni sem rám, sem anyura sem a rendőrökre..

Eltelt vagy egy hét,tesóm már kért előleget a diákközvetítőtől, ill időpontokat a hivatalokból, hogy tudjon új iratokat csináltatni, de az Úr megmutatta hatalmát.

Amíg mi kb a 10.napon címereztünk, a búzatáblán egy cséplőgépes megtalálta a tesóm pénztárcáját, ami teljes csoda, hogy egy akkora gép egy kis pénztárcát észrevegyen, s ne gázolja el:)

Ráadásul a táska és a társunk cuccai nem lettek meg, de a tesóm pénztárcája és iratai a pénz és a kulcs kivételével előkerültek..

Hálás a szívünk az Úr felé, és a tesóm is elindult a hit útján, ezek után, és szaván fogom fogni, mert azt ígérte, ha meglesznek a dolgai, eljön velem Istentiszteletre..

Ez az ügy is azt bizonyítja számomra, hogy egyetlen hittel kért ima sem hullik a porba, s hogy ne mindig azonnal várjunk a csodára, hanem tanuljunk meg hittel és türelemmel várni az Úr mozdulására:)Hiszen az imák meghallgattatnak, s az Úr tudja mikor van az ideje, hogy ennek a láthatókban is jele legyen.. Szóval minden dicsőség a mi hatalmas Urunké! Hálás a szívem nagyon:)

Livi

2010.07.23.