Hozzám szólt az éj, s mesélni kezdett,
A hold nevetett, a csillagok ragyogtak.
Egy álmot súgott nekem, az én álmomat,
Álmodtam egy világot e világnak.

  Hol minden féltve őrzött vágy szárnyra kel,
Meg nem állván, szárnyalván, mint saskeselyű.
Elérvén az egekig nyúló rónákat,
Álmodtam egy világot e világnak.

  Hol vízen járni oly természetes, mint
Kelni, s édes álomra szenderülni.
Melyben minden nyelv csak Jézust hívja Úrnak,
Álmodtam egy világot e világnak.

 Hol hiszik még, hogy a Szent Vér értük folyt,
Hegytetőkről kiáltván: VAN SZABADULÁS!
Nevét magasztalván tapsolnak, táncolnak,
Álmodtam egy világot e világnak.

  Hol ember megszűnik magának élni,
S egész valóját Megváltónknak adja.
Térdet hajtván a Mindenség nagy Urának,
Álmodtam egy világot e világnak.

 Hol a sötétség, gonoszság menekül,
Dicső trónját csak mi Jó, foglalhatja el.
S mindenhol Győzelmi zászlók lobognak,
Álmodtam egy világot e világnak.

  Hol valójában mi tényleg mi vagyunk,
Nem csupán egy festett kép, ami rólunk szól.
Mert bennünk él, kinek szavai igazak,
Álmodtam egy világot e világnak.

  Hol hiszik Istent, mégha nem is látnak,
S nemcsak meséknek mondják a csodákat.
A szeretet asztaláról kapnak-, adnak,
Ily világról álmodtam e világnak.

  Olyan világról, hol átölel Isten,
Ott nem lesz többé árva egy gyermeke sem.
Hozzá tér kicsinytől a nagyig mindenki,
A Jó Pásztort, Jézust fogja követni.

 Halleluja, Ámen, zengi majd minden,
Szivárványszínű lesz a boldogság ege.
Hajlong a vén fenyőfa, lombjai kacagnak,
E világról álmodtam a világnak.

(Baksa Lívia)