XY olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt s mindig tudott valami pozitvat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettõ lenne belõlem."

Született optimista volt. Ha valamelyik ismerõsnek rossz napja volt, Ő azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.

Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá s azt mondtam: Ezt egyszerûen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?" Ő azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetõséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvû akarsz-e lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedõje legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belõle.

Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodást vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam."

"Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerû." szóltam közbe. "De, egyszerû." - mondta Ő ,

"Az élet csupa választási lehetõségbõl áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különbözõ helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."

Elgondolkoztam XY szavain. Rövid idõvel késõbb elhagytam a vagongyárat, hogy önálló legyek. Szem elõl tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek.

Néhány évvel késõbb megtudtam, hogy XY súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás mûtét és sok hetes intenzív ápolás után elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát.

Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettõ lenne belõlem. Szeretnéd látni a sebemet?" Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában. "Nos, az elsõ, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetõségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok." "Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni. És Ő folytatta:

"Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgõsségire, láttam az orvosok és nõvérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' Tudtam, hogy át kell vennem az irányítást." Mit csináltál?" - kérdeztem tõle. Nos, mikor egy felvételis nõvérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és nõvérek csöndben várták a válaszom. Mély levegõt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mintha élõ lennék s nem halott." XY a tehetséges orvosoknak köszönhetõen maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is. Tõle tanultam meg, hogy mindennap lehetõségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden.

Ezért NE aggódj amiatt, mi lesz holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz, és a MA az a holnap, ami miatt Tegnap aggódtál."