Brian Hardesty-Crouch |
"Krisztusban az élet értékesebb, mint bármilyen szórakozás."
Brian Hardesty-Crouch (Texas, USA)
|
Carl Eichorn |
"Semmi sem kívánok lenni, csak törött edény vagyok.
De ha hasznom tudja venni, szent szavára hallgatok.
Így üresen várok rája, míg olajjal tölt meg Ő,
Hogy belőlem élet árja s hála törjön majd elő. "
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből
|
Bethany F. Brengan |
"A körülöttünk élőknek sokkal inkább elfogadásra van szükségük, mint ítélkezésre."
Bethany F. Brengan. (Kentucky, USA)
|
Lana R. Vannarsdall |
"Az "ostrom" alatt is mondhatjuk: erős vár a mi Istenünk!"
Lana R. Vannarsdall (Kentucky, USA)
|
Idézem.. |
"Szívünk a nagy csatatér, ahol a harcokat meg kell vívni, de ahol a golgotai Győztessel együtt meg lehet szerezni a győzelmet."
( Josef Kausemann )
|
Ady Endrétől
|
"Ne úgy ítélj meg engem, mint az emberek, cselekedeteim szerint, hanem úgy, mint azt Isten, szívem belső szándéka szerint!"
|
Gyökössy Endrétől |
"Ha valaki hagyja, hogy Jézus beleszóljon az életébe, a félelmek már nem olyan félelmetesek."
|
Anne Morrow Lindberg |
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy, hogy közben mégse fogy el."
|
Ismeretlen szerző |
"Láttál már depressziós fát? És szorongó madarat? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol…"
"Csak az tud élni, ki mindig nevet,
kinek szívéből nem fogy a szeretet,
kinek lelke élettől vidám, a világ szépségén ámulva csodál.
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt,
ki minden sziklából virágot szakaszt,
ki élete gondjain könnyedén átrobog...
Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!"
"Embernek kell lenni! Az embereket szeretni kell! A hatalom nem más, mint szolgálat!"
|
Gyökössy Endrétől |
"Tűrjétek el egy-MÁSt. .
Tartsatok ki egy-MÁS mellett.
Nézzétek el egy-MÁSnak azt, amit szeretnétek megváltoztatni.
Hallgassátok meg egy-MÁSt.
Fogadjátok el egy-MÁSt.
Fogadjátok el MÁS-nak, fogadjátok el MÁS-ként.
Fogadjátok el MÉGIS!
Ez az indokolás nélküli, isteni, önzetlen szeretet."
|
Isten és te |
"Egyedül ISTEN tud ALKOTNI, de az alkotást te tudod érvényre juttatni.
Egyedül ISTEN tud életet TEREMTENI, de te tudod tovább adni.
Egyedül ISTEN adja az EGÉSZSÉGET, de te tudod azt megtartani.
Egyedül ISTEN ajándékozza a HITET, de belőled árad a bizonyosság.
Egyedül ISTEN tud REMÉNYSÉGET ültetni, de te tudsz társadnak bizalmat szavazni.
Egyedül ISTEN képes SZERETETRE ébreszteni, de te tudsz mást szeretni.
Egyedül ISTEN adja a BÉKÉT, de te a mosolyt.
Egyedül ISTEN-től van az ERŐ, de te tudsz a csüggedtbe erőt önteni.
Egyedül ISTEN az ÚT, de te tudod azt másoknak megmutatni.
Egyedül ISTEN a FÉNY, de te tudsz mások szemébe ragyogást hozni.
Egyedül ISTEN teszi a CSODÁT, de te hozod hozzá az öt kenyeret és a két halat.
ISTEN egymagában mindenre képes, mégis úgy látta jónak, hogy RÁD IS SZÁMÍTSON!"
forrás: Napi ige és gondolat levlista
|
Georges Braque |
"Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
|
Ismeretlen szerzőtől |
"Élj úgy, hogy kérdezzenek, és a válasz az életed legyen"
"Isten létében hinni ezt jelenti: nem érvek előtt hajolok meg, amelyekkel vagy egyetértek vagy nem, hanem egy személy előtt, aki bizalmamat kéri."
|
Amieltől |
"Tisztelni kell minden emberben az embert, ha nem is azt, aki, legalább azt, akinek lennie kellene."
|
Benjamin Franklintől |
"Ami fáj, az nevel."
|
Ismeretlen szerző |
"Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni."
|
Milyennek látsz másokat? |
"Tudod, a világ a szívünkben tükröződik.Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jó indulat tölti el, az mindenhol barátságos emberekre talál"
|
Ismeretlen szerzőtől |
" A szeretet nem ismer semmiféle előírást, önmagában hordozza saját törvényét"
|
Siker |
"A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kézben az életedet, ha elmulasztod, kiszolgáltatod magad az életnek."
(Anthony Robbins)
|
Spurgeontól |
"Isten talál hírnököket mindaddig, amíg lesz üzenete. "
(Spurgeon)
"Aki soha nem enged, soha nem győz. "
(Spurgeon)
"A hibák mindig ott kövérek, ahol sovány a szeretet."
(Spurgeon)
" A cél: Isten dicsősége. Ezt keressük, amikor a szentek hitének erősítésén, és a bűnösök megmentésén fáradozunk. "
(Spurgeon)
|
Mikhail Naimy |
"Úgy gondolkodjatok, mintha minden gondolatotokat lángbetűkkel írnák fel az azúrkék égre, hogy mindenki láthassa azokat. És ez így is van. Úgy beszéljetek, mintha az egész világ egyetlen fül volna, amely azt hallgatja, hogy mit mondotok. És ez így is van. Úgy cselekedjetek, mintha minden cselekedetetek a saját fejetekre szállna vissza. És ez valóban így is van. "
(Mikhail Naimy-től)
|
Isten szeme, füle, hangja, keze |
Isten szeme, füle, hangja és keze lehetünk a világ felé végzett szolgálatában. Mark H. Anderson
(Pennsylvania, USA)
|
Horatiustól |
"Szolgálok hát, mint a köszörűkő, mely az acélnak jó élt ád, noha ő maga metszeni tompa. "
(Horatius)
"Mit nevetsz? A mese rólad szól, csak a név más."
(Horatius)
|
Hit nélkül az élet |
"Az élet hit nélkül sivár puszta, remény nélkül sötét éjszaka, szeretet nélkül üres tarisznya."
|
Weörös Sándortól |
"Egyetlen ismeret van,
a többi csak toldás:
Alattad a föld,
fölötted az ég,
s benned a létra. "
(Weörös Sándor)
|
Delana Taylor McNac |
"A zene ajándék, mellyel dicsőíthetjük Istent."
Delana Taylor McNac (Oklahoma, USA)
|
John Bunyantól |
"Sehogy sem tetszett nekem, amikor láttam, hogy az emberek csak tantételeket fogadtak be anélkül, hogy megismerték volna Jézus Krisztust, vagy saját megváltásuk szükségét."
(John Bunyan)
"A Krisztus által való megváltás végett lángra gyújtott szív, ezek voltak azok, amikben gyönyörködtem: az ilyen lelket tekintettem áldott, boldog lelkeknek." (John Bunyan)
|
Pilinszky Jánostól |
"A tevékeny szeretetet félelmetes szakadék választja el az ábrándos szeretettől. Az igazi szeretet kész akár a vereségre is, hisz helye és ideje Istenben van. "(Pilinszky János)
|
Jimmy Oliver Flemingtől |
"Isten még hűségesebben gondoskodik rólunk, mint szüleink."
|
Paudits Zoltántól |
"Az ébredés csendje alkalmas az Isten iránti bizalom elfogadására."
Paudits Zoltán (Sükösd, Magyarország)
|
Ismeretlen |
"A szív jósága olyan, mint a nap melege: életet ad. Csak a jóság, a szeretet maradandó. Olyan, akár a forrás. Minél többet merítesz belőle, annál jobban buzog."
"Mielőtt hozzáfogsz, hogy megjavítsd a világot, háromszor járd körbe a saját házadat. "(kínai bölcsesség)
|
Gaál Pétertől |
"A harag pálcája a déli napsütést is halálos veszedelemmé varázsolja, de a megértés köntösén a legélesebb tőr is kicsorbul." (Gaál Péter)
|
vissza
|