Ma olyan átlagos napom volt! Tettem a hétköznapi teendőimet, s próbáltam jól beosztani az időmet!

Jézus sokat tanít az időbeosztásról, és arról hogy hogyan használjam ki jól az időmet! Mégis néha belesétálok az idő fogságának csapdájába!

Szerintem ezzel mindenki van így. Elveszünk a hétköznapokban, s jelentéktelen, hasztalan dolgokra szánunk időt! Pedig annyira szeretném, hogy ez megváltozzon! Szeretnék időt szánni a fontos dolgokra! Istenre, a családomra, de oly sokszor elveszem a rohanó világban.

Néha azon kapom magamat, hogy a megoldatlan problémákon rágódom. Problémákon, melyeket Isten elé kellene vinnem imádságban, és várni, hogy ő megoldja őket. Hiszen Ő az én gondviselőm, neki gondja van mindenre. De ahhoz, hogy beleavatkozhasson az életembe, azt kéri, hogy szánjak rá időt minden nap. Forgassam az igéjét nap mint nap, és elmélkedjek róla a szívemben. Töltsek vele elég időt, s legyek csendességben, hogy meghalhassam a Szent Szellem szelíd hangját.

(Azért a Szellem szót használom a Lélek helyett, mert az összes idegen nyelvű Bibliában a Szellem szó szerepel..)

De ebben a rohanó világban olyan nehéz csendben maradni, és várni! Hiszen sokszor dolgokat azonnal akarunk. S ha valamilyen álmunk vagy vágyunk nem teljesül azonnal, már nem tekintjük csodának, ha később teljesül. Pedig sokszor a csodák, nem mindig azonnal történnek. Néha észre se vesszük őket, csak rohanunk, sodródunk, s nincs időnk megállni és körülnézni.. De én már kezdek rájönni, hogy mennyi csoda van az életben, amiért hálás lehetek.

Mostanában a szerelem dolgaiban időztem.. Vártam az igazira, és azt hittem, az aki nékem hódolt, az igazi. De be kellett látnom, hogy az én életemben még nincs itt ennek az áldásnak az ideje. Isten megígérte, hogy megőriz az idegen férfitól, és olyan társat ád mellém, aki hozzám való. De nekem türelmesen kell várnom, mert csak Ő tudja mikor van ennek itt az ideje, s mikor vagyok már elég érett és felkészült a vele való találkozásra..

A fiúval, aki szerelmes volt belém, kölcsönösen tépkedtünk egymás szívéből a darabokat, de nem jutottunk előbbre. Pedig mind a ketten hívők vagyunk, de ez esetünkben sajnos semmit nem jelentett. Vak vizekre eveztünk, olyanra, ahova Isten soha nem engedne. De mi mégis oda tévedtünk.

Innen is látszik, hogy az hogy valaki hívő, önmagában még kevés. Nem csak címke kell, hogy mutassa, az az ember keresztény, hanem bizony Isten igéjét meg kell cselekednünk a hétköznapokban. Aki cselekszi az Ő igéjét, azon meglátszik Krisztus jósága..

Az Úr megengedte ezt, hogy tanítson várni és szeretni. Hiszen még annyi mindent kell tanulnom a szeretetről. Mikor azt gondolná az ember, hogy egy bizonyos dolog i már megy neki, derült égből éri a villámcsipás, hogy bizony van még mit tanulnia...

Dehát az életegy nagy iskola és folyamatos tanulás. Mindennap tanulunk valamit, s akik Krisztusban vagyunk, napról napra formálódunk, hogy az Ő képmásai lehessünk. Ez fantasztikus számomra, s az is, hogy bár sokszor elbukom, Ő felsegít, és ismét a starthoz állít, hogy kezdjem újra, míg el nem jutok a célig.. Nem kárhoztat, hanem türelmesen vár..

Tanulság számomra:

Tanuljunk tőle a türelemről és a szeretetről! Tanuljunk meg várni, és az első helyre tegyük Istent, és mindennap forgassuk Bibliánkat, s legyen kapcsolatunk a Mindenhatóval! Tanuljunk meg bízni benne, hiszen neki bármit elmondhatunk, mert úgy is mindent tud rólunk. Úgy, ahogy vagyunk, menjünk elé, s tárjuk ki előtte szívünk! Ő vár ránk!:)